2013. december 2., hétfő

Csirke parasztosan



Mostanában előnyben részesítjük azokat az ételeket, amik rövid előkészítés után csak sülnek maguknak a tepsiben. Ha körettel együtt teszik ugyanezt, az már kész főnyeremény. Nos, ez a fogás mindezen követelményeknek megfelel, sőt kimondottan finom is, amit garantál a hagyma, fokhagyma és szalonna egyvelege. Naná, az én családom bármit megeszik, csak legyen benne szalonna.

Hozzávalók
1 kg csirkecomb filé (bármilyen sütni való része a csirkének felhasználható)
4-5 fej vöröshagyma
fél fej fokhagyma
200-300 g füstölt szalonna

majoranna
sárgarépa (elhagyható, vagy helyettesíthető, ha más körettel tálalnánk inkább)


A legnagyobb tepsinket egy szalonna szeletkével kizsírozzuk. Belekarikázzuk a meghámozott hagymát, majd mellédobjuk a meghámozott fokhagymagerezdeket is.
 
A szalonnából levágunk annyi vékony szeletet, ahány darab combunk van, félretesszük, a maradékot felkockázzuk, és a hagymára pakoljuk. Erre jönnek a hússzeletek, amiknek mindkét oldalát megsózzuk, a tetejét pedig majorannával szórjuk meg.
 
Ezt követően a húsokra helyezzük a korábban félretett szalonna szeleteket.
 
Köretként én répát sütöttem mellé, ugyanis zsírban sütve még a sárgarépa is fogyasztható, de tényleg, iszonyat finom. Majdnem egy kilót daraboltam fel, természetesen megpucolva, és szórtam a húsok közé (nem édesíti meg, nem kell félni), de zellerrel, egyéb zöldséggel keverhető, helyettesíthető családi ízléstől függően.
 
Ezt a szépen megpakolt tepsit lefóliázzuk, majd 180 fokra előmelegített sütőbe rakjuk, és addig sütjük, míg a hús megpuhul. Majd a takarást eltávolítva grillfokozaton, 240 fokon megpirítjuk a húsok mindkét oldalát. Ha a répa hamarabb kezd pirulni, mint a hús, kapkodjuk ki őket. A szalonnakockákat, amik a combok alatt bújnak meg, előbogarászhatjuk, hogy szép ropogósra süljenek.
 
A fenti képen látható módon tálaltam, kinek mi tetszik a tálból és milyen mennyiségben.
 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Etetem a családom © 2010

Blogger Templates by Splashy Templates