2013. december 2., hétfő

Csirke parasztosan

0megjegyzés


Mostanában előnyben részesítjük azokat az ételeket, amik rövid előkészítés után csak sülnek maguknak a tepsiben. Ha körettel együtt teszik ugyanezt, az már kész főnyeremény. Nos, ez a fogás mindezen követelményeknek megfelel, sőt kimondottan finom is, amit garantál a hagyma, fokhagyma és szalonna egyvelege. Naná, az én családom bármit megeszik, csak legyen benne szalonna.

Hozzávalók
1 kg csirkecomb filé (bármilyen sütni való része a csirkének felhasználható)
4-5 fej vöröshagyma
fél fej fokhagyma
200-300 g füstölt szalonna

majoranna
sárgarépa (elhagyható, vagy helyettesíthető, ha más körettel tálalnánk inkább)


A legnagyobb tepsinket egy szalonna szeletkével kizsírozzuk. Belekarikázzuk a meghámozott hagymát, majd mellédobjuk a meghámozott fokhagymagerezdeket is.
 
A szalonnából levágunk annyi vékony szeletet, ahány darab combunk van, félretesszük, a maradékot felkockázzuk, és a hagymára pakoljuk. Erre jönnek a hússzeletek, amiknek mindkét oldalát megsózzuk, a tetejét pedig majorannával szórjuk meg.
 
Ezt követően a húsokra helyezzük a korábban félretett szalonna szeleteket.
 
Köretként én répát sütöttem mellé, ugyanis zsírban sütve még a sárgarépa is fogyasztható, de tényleg, iszonyat finom. Majdnem egy kilót daraboltam fel, természetesen megpucolva, és szórtam a húsok közé (nem édesíti meg, nem kell félni), de zellerrel, egyéb zöldséggel keverhető, helyettesíthető családi ízléstől függően.
 
Ezt a szépen megpakolt tepsit lefóliázzuk, majd 180 fokra előmelegített sütőbe rakjuk, és addig sütjük, míg a hús megpuhul. Majd a takarást eltávolítva grillfokozaton, 240 fokon megpirítjuk a húsok mindkét oldalát. Ha a répa hamarabb kezd pirulni, mint a hús, kapkodjuk ki őket. A szalonnakockákat, amik a combok alatt bújnak meg, előbogarászhatjuk, hogy szép ropogósra süljenek.
 
A fenti képen látható módon tálaltam, kinek mi tetszik a tálból és milyen mennyiségben.
 

Parmezános csirke

0megjegyzés

Az eredeti olasz recept bundázott csirkeszeletekkel készül, amire aztán jön a paradicsomos szósz és a parmezán, természetesen tésztával tálalva. Nálunk a rántott hús már nem érné meg a további feldolgozást, azon nyomban, melegében elfogyna. Ráadásul valami gyorsan elkészülő vacsorát szerettem volna készíteni, amit csak odarak az ember, aztán elrotyog magának a sütőben.
 
Tehát ez nem a klasszikus "chicken parmigiana", viszont nagyon finom, rendszeres menü nálunk esténként.
 
Hozzávalók:
1 kg csirkecomb filé
oregano
bazsalikom
500 ml passzírozott paradicsom
100-150 g reszelt parmezán
zsír a tepsi kikenéséhez
 
Szerintem célszerű csirkecomb filét használni, mert a mell anélkül is elég száraz hús, hogy sütőben sütné az ember, a comb viszont zaftos, ízletes marad. Tehát a húst megmossuk, kizsírozott tepsibe fektetgetjük őket. Mindkét oldalát megsózzuk, majd a tetejét oregánóval és bazsalikommal szórjuk meg.
 
A paradicsomszósz nálam egy bolti, üveges változat, amit kevés hagymával dobnak fel, de ennyi az összes összetevő. Eloszlatjuk a combok tetején, majd a sajttal megszórjuk az egészet.
 
180 fokra előmelegített sütőben, alufóliás takarás alatt addig sütjük, míg a hús megpuhul, ez kb. 40 perc lehet. Majd a fóliát levéve grill fokozaton 240 fokon pirítjuk, míg a sajt szépen rápirul az ételre.
 
A hagyományos tészta helyett parmezános karfiolpürével (fél fej karfiol egy maroknyi sajttal összeturmixolva) és jégsalátával tálaltam.
 

Etetem a családom © 2010

Blogger Templates by Splashy Templates