2013. november 26., kedd

Bounty torta


Vagyis kókuszos-csokoládés, és én még egy kis rum ízt is adtam hozzá. Majd ráaggattam a Bounty nevet, amit olyan okosan kitalált valamikor valaki erre az ízkombinációra.

Hozzávalók:
Tésztához: 
200 g pirított mandula darálva
1 evőkanál méz
2 evőkanál kókuszolaj
2 evőkanál kakaó

Kókuszos töltelékhez:
250 g kókuszreszelék
400 ml kókusztejszín (a közepesen sűrű változat, vagy sűrű kókusztej)
270 ml kókusztejszín (a nagyon sűrű, habbá verhető változat)
3 evőkanál méz (vagy ugyanennyi xylit)
1,5 kanál zselatin
100 ml forró (forralt, nem lobogó) víz
2 evőkanál kakaópor
pár kanál hideg víz

Csokoládé tetőhöz:
40 g kakaópor
3 evőkanál kókuszzsír felolvasztva
1 kiskanál rumaroma
1 evőkanál méz (vagy ugyanennyi xylit)
pár kanál hideg víz



Az alaphoz a darált mandulát, a mézet, a kakaóport és a kókuszolajat összedolgozzuk a kezünkkel. Ha nem akar összeállni, akkor még pár kanál vizet adagoljunk hozzá addig, míg gombócot nem tudunk formázni a masszából.
Egy kapcsos tortaformát béleljünk ki műanyag fóliával (folpack) úgy, hogy a pereme legtetejéig érjen fel, majd vizes kézzel ebbe nyomkodjuk bele a tésztánkat szép egyenletesen. Tegyük addig, míg a kókuszos részt összekeverjük.

A sűrűbb kókusztejszínt kemény habbá verjük. A kókuszreszeléket alaposan összekeverjük a kevésbé sűrű kókusztejszínnel és a mézzel. A zselatint feloldjuk a 100 ml forró, de nem lobogó vízben, és azonnal hozzá is keverjük a kókuszreszelékes masszához. Mikor egyenletes, keverjük hozzá a keményre vert tejszínhabot is. Vegyük ki a hűtőből a tészta-alapot, erre kanalazzuk rá a kókuszos krémet. Egy pohárban a kakaóport keverjük ki annyi hideg vízzel, hogy egy sűrű, de még folyékony csokoládét kapjunk, majd véletlenszerűen keverjük bele a kókuszos masszába, itt-ott, de csak a közepe mélységéig. Az volt a szándékom, hogy egyfajta márványos hatást érjek el ezzel, de ez nem nyilvánult meg eléggé egyértelműen a végeredményt tekintve. Ugyanis a kókusz túl darabos, a massza túl sűrű ehhez. Viszont finomabb lett tőle a sütemény, így mégsem hagynám ki ezt a műveletet a jövőben.

Hűtőbe tesszük, és várunk a teljes megszilárdulásig.

A csokoládé tetőhöz a kakaóport alaposan elkeverem a mézzel, felolvasztott kókuszzsírral, rumaromával, és annyi - kanalanként adagolt - vízzel, hogy egy sűrű, de jól kenhető masszát kapjunk. A teljesen szilárd kókuszos részre simítjuk, vizes kanál hátlapjával körkörösen elegyengetjük, és rövid időre hűtőben pihentetjük, míg vágható állagú lesz ez a réteg is.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Etetem a családom © 2010

Blogger Templates by Splashy Templates