2013. július 22., hétfő

Epres-csokoládés cupcake torta

4megjegyzés


Júniusi születésnaphoz egyértelműen jár az epres torta, gyerekkorom óta. Ausztráliában a helyzet kicsit bonyolultabb, tekintve, hogy ekkor nem nyár, hanem tél van. Ezért hatalmas örömmel fedeztem fel a boltban és fizettem ki a pénztárnál a két doboz, kicsit borsos árú gyümölcsöt a nagy esemény előtti napon, mert ha az íze nem is, de a legalább a látvány kárpótol az évek számának gyarapodása miatt.
 
Alapul a korábbi Tavasz torta receptjét vettem, csak az idén nem kellett szeletelni. Mondjuk így még hamarabb elfogyott a sütemény, mint egyébként.
 
Hozzávalók:
 
Tészta
300 g darált mandula
2 tojás
3 tojás fehérje
egy teáskanál szódabikarbóna
40 g kókuszolaj
4 evőkanál méz
vanília (kivonat vagy paszta)
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor

Vaníliakrém
1 evőkanál zselatin
400 ml mandulatej
3 tojás sárgája
vanília (kivonat vagy paszta)
3 evőkanál méz
70 g kókuszolaj

Eper

Csokicsurgatás
2 evőkanál kakaó
1 evőkanál méz (elhagyható)
1 kiskanál olivaolaj (szőlőmagolaj vagy kókuszolaj)
víz
 
 
Tekintve, hogy a krémnek pár órát a hűtőben kell töltenie a teljes megszilárdulásig, ezért talán célszerű ennek elkészítésével kezdeni.

Tehát a krémhez a mandulatejet a vaníliával egy lábosban megmelegítem, miközben a tojások sárgáját a mézzel együtt habosra keverem. Ez a kevergetés hamar megvan, még arra is marad idő, hogy a zselatint kb. fél deci (50 ml) vízben feloldjam. A langyos vaníliás tejbe lassan belekeverem a mézes tojást, majd állandó kevergetés mellett megvárjuk, hogy kicsit sűrűsödni kezdjen. Ekkor nem melegítem tovább, hozzákeverem a zselatint, aminek tökéletesen fel kell oldódnia.
 
Hűtőszekrénybe teszem, és megvárom, míg "pudingszerű" lesz, tehát megkeményedik. Mikor ez megtörtént, botmixerrel krémesítem, és fokozatosan hozzáadagolom a kókuszolajat is. Ha szükséges ahhoz, hogy kenhető legyen, kis időre visszatehetjük az így elkészült krémet a hűtőszekrénybe.

A tésztához a tojásokat és a fehérjéket habosra keverem, majd hozzáadva a mézet, mandulát, kakaóport, szódabikarbónát, kókuszolajat, vaníliát, csomómentesre keverem. Papírkákat rakok a muffinsütőbe, majd egyenként beleadagolom a tésztát úgy, hogy az a papír pereméig ne érjen fel, inkább az alatt végződjön kb. fél centivel. Nekem kilenc darabot sikerült kihoznom. 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig sütöm. Tűpróbával ellenőrizzük, valóban átsültek -e!

A megsült süteményeket papírostól együtt rácson kihűtöm. Ezt követően levágom a kalapkájukat. Ez általában az a rész, ami már túllóg a papírtartón, de ha nem nőttek meg rendesen az sem baj, vágjunk alá. Az alsó részre jön egy adag vaníliakrém, majd a félbe- negyedekre vágott eper. Kalap, ne nyomjuk rá nagyon, majd újból vaníliakrém és eper.

A csokicsurgatáshoz egy bögrébe szórom a kakaóport, a mézzel és olajjal együtt. Fokozatosan, kevergetés közben annyi vizet adok hozzá, hogy önthető legyen, de ne túl híg, és csomómentes eredményt kapjak. Egyenként rácsurgatom a süteményekre, majd hűtőbe téve megvárom, míg megszilárdul.
 


 

Puncs kocka (paleo)

0megjegyzés


Puncs kocka, puncs szelet, puncs torta, nálunk minden formában jöhet. A korábbi, glutén- és tojásmentes változat itt található, ez a jelenlegi egy glutén- és tejmentes, ezen túl paleo desszert.
 
A süteménynek nem a tészta része, inkább a rózsaszín cukros tető megoldása okozott fejtörést nekem már hosszú hónapok óta. Végül ez a kókuszolajos változat született, bár korántsem állítom, hogy ez lesz a végleges. A fiúknak nagyon ízlik, mi lányok azért látjuk a továbbfejlesztésben a fantáziát.
 
Hozzávalók:
 
Első piskótalaphoz:
4 tojás
240 g darált mandula
4 kanál méz
4 kanál szőlőmagolaj (avagy kókuszolaj, vagy oliva olaj)
teáskanál szódabikarbóna
vanília kivonat

Második piskótalaphoz:
2 tojás
2 tojásfehérje (a sárgája a tölteléknél kerül felhasználásra)
230 g darált mandula
4 kanál méz
4 kanál szőlőmagolaj (avagy kókuszolaj, vagy oliva olaj)
teáskanál szódabikarbóna
vanília kivonat
 
Töltelékhez:
250 ml mandula vagy kókusztej
2 tojás sárgája
1 evőkanál zselatin
vanília kivonat
80 g kókuszolaj
3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
4 evőkanál méz
300 g kimagozott meggy
rumaroma
cukormentes lekvár a piskótalapok kenéséhez
 
Máz:
80 g kókuszolaj
pár kanál meggylé
1 evőkanál méz
 
Legelőször a töltelékhez felhasználandó vaníliapudingot készítjük el, tekintve, hogy ennek pár órát a hűtőben kell állni a teljesen szilárd állapot eléréséhez.

Egy lábosba kevés mandula vagy kókusztejet öntünk, hozzáadjuk a két tojás sárgáját, a 4 kanál mézet, és alaposan elkevergetjük őket. Felöntjük a maradék tejjel, majd felmelegítjük, de nem kell forralni. Mikor forró, folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk az előzőleg nagyon kevés vízzel elkevert zselatint. Vízfűrdőben kihűtjük, majd mehet a hűtőszekrénybe.

A tésztatalapokat egyenként, a következő módon készítjük el. A tojásokat (fehérjéket és sárgáját egyszerre) habosra keverjük, majd mehet bele a méz, olaj, mandulaliszt, szódabikarbóna és vanília is. Csomómentesre keverem, én a 21 x 31 cm nagyságú tepsimben sütöttem őket 180 fokon 35 percig.

Rácson kihűtjük őket, majd kiválasztjuk a legszebbet, legpofásabbat, ez lesz az alap-tető, a másikból készül a töltelék. Minimális magasságbeli különbség elképzelhető a kettő között a felhasznált tojások száma miatt, ezért próbáljuk a vékonyabbat választani az alaphoz-tetőhöz. Vágjuk ketté hosszában, egyenletesen. (Ha nem sikerül hibátlanul, még mindig megpróbálhatjuk a másikkal ugyanezt.)

 A második lapot darabokra tépem, és egy nagy tálban elkészítem a tölteléket.
 
A teljesen megszilárdult vaníliás krémet kivesszük a hűtőből, botmixerrel kicsit lazább állagúvá varázsoljuk, miközben hozzádolgozzuk a kókuszolajat is. Ezt követően hozzáadjuk a széttépkedett tésztához. A meggyet darabokra vagdossuk, és egy kis részéből megpróbálunk 4-5 evőkanál levet nyerni. Ezt a meggylevet eltesszük későbbre a rózsaszín tetőhöz. Az összes többi hozzávalót - a lekvár kivételével - szintén a tálba halmozzuk. Kézzel "masszásítom", és bevallom, én állandóan kóstolgatom is, hogy megfelelően rumos -e.

A sütemény alját képező piskótalapra rákenek egy kis lekvárt, majd a tölteléket elegyengetem rajta. Meglepő, de ez a massza egész rendesen viselkedik, könnyen formára igazítható, majd ráfektetem a szintén lekvárral - alulról - bekent felső piskótalapot.

Hűtőben pihentetem, míg elkészül az állítólagos "cukormáz".

A kókuszolajat - ami lehűtve zsírrá szilárdul - olyan hőmérsékletűre engedem fel, hogy még fehér legyen, de ne kőkemény, lehessen kavargatni, dolgozni vele. Alaposan elkeverem a mézzel, majd kanalanként adagolom hozzá a meggylevet. Mindig akkor rakom hozzá a következő kanállal, ha már az előzővel sikerült alaposan, cseppmentesen elkevernem. Mikor eléri a kívánt rózsaszín állapotot, akkor a sütemény tetejére simítom, és hűtőben hagyom megszilárdulni.

A puncs kocka akkor igazán finom, ha egy éjszakán keresztül összeérnek az ízek.
 

2013. július 20., szombat

Gyümölcsös túró torta (paleo változat)

12megjegyzés


Családomban nagy népszerűségnek örvendett ez a sütemény, még eredeti formájában. Idén Húsvétkor elkészítettem egy egészségesebb verziót, természetesen glutén-, és tejmentes, paleo édesség.

Hozzávalók:

Tészta réteghez:
150 g darált mandula
2 tojás
2 evőkanál méz
40 g kókuszzsír
fél tkanál szódabikarbóna
kevés cukormentes lekvár

Túrós réteghez
10 dkg kókuszliszt
2 citrom leve
2-3 evőkanál méz
vanília kivonat
300 ml kókusz tejszín (kókusztej is használható)
2 evőkanál zselatin
50 ml víz
esetleg mazsola

Gyümölcsök

Zselé:
1 kanál zselatin
400 ml szűrt almalé, vagy szőlőlé
100 ml víz


A tésztaalaphoz a tojásokat habosra verjük, majd az összes többi hozzávalóval - a lekvár kivételével - csomómentesre keverjük. Kapcsos tortaforma alját sütőpapírral kibéleljük, oldalát zsiradékkal bekenjük, majd elgyengetjük benne a tésztát. Hőlégkavarásos sütőben sütöttem 170 fokon 20-25 percig, mielőtt kivesszük tűpróbával ellenőrizzük, valóban átsült -e.
 
Rácson teljesen kihűtjük, majd a tetejét vékonyan lekvárral megkenjük. Visszatesszük a kapcsos tortaformába, amiből előzőleg eltávolítottuk a sütőpapírt, és az egészet kibéleltük folpackkal egészen fel, a forma pereméig.
 
A kókuszlisztet összekeverjük a citromok levével, vaníliával, mézzel édesítjük, majd hozzáadjuk a kókusztejszínt is, csomómentesre keverjük. A zselatint egy bögrében feloldjuk 50-60 ml forró vízben, ezt is hozzáöntjük a "túrókrémünkhöz", szintén alaposan elkeverjük. Majd az egész mehet rá a lekváros piskótánkra. A lekvárral gyakorlatilag leszigeteljük a tésztát, nehogy felszívja a krémet.
 
Tegyük be félkész művünket a hűtőszekrénybe, és várjunk 1-2 órát, míg teljesen megszilárdul a krém.
 
Ezt követően gyümölccsel díszítjük a tetejét (a formából még mindig nem vesszük ki!). Nálunk a négyféle fajtájú és színű gyümölcstető dívik kezdettől fogva, ettől függetlenül bármilyen más variációban megközelíthető. Arra vigyázzunk, ha mirelit gyümölcsöt használunk, akkor várjuk meg, míg az egy szűrőben teljesen felolvad és lecsöpög, egyébként eláztatja majd a tortánkat.
 
 

A gyümölcs után következik a zselé réteg. A zselatint egy bögrében 100 ml forró vízben teljesen feloldjuk, majd hozzáöntjük a gyümölcsléhez. Alaposan elkeverjük, majd óvatosan, apránként adagolva a gyümölcsök közé és rá kanalazzuk.
 
Hűtőbe rakjuk, megvárjuk míg teljesen megszilárdul a zselé réteg is.

Málna sorbet

0megjegyzés

Nem hiszem, hogy én lennék az első és egyetlen, akinek eszébe jutott a legegyszerűbben, leggyorsabban, fagylaltgép nélkül elkészíthető nyári nyalánkság.
 
Bármilyen gyümölcsből előállítható, válasszuk aminek éppen szezonja van.
 
 
Hozzávalók:
250 g fagyasztott málna
1 evőkanál méz
50 ml langyos víz
 
A langyos vízben teljesen feloldjuk a mézet. Természetesen az édesítőszer használata opcionális, attól függ, milyen cukortartalmú gyümölcsöt kívánunk felhasználni. Tekintve, hogy a mi (bolti) málnánk elég savanykás volt, ezért édesítettem kicsit. Ugyanakkor alig várom, hogy friss mangóból készíthessem a fagyit, annak az ízén egész biztos nem kell majd javítani. De ugyanígy, a Magyarországon termett barackot is méz nélkül készíteném például.
 
Az aprítógépünkbe öntsük bele a fagyasztott gyümölcsöt, hozzá az édes vizet, majd addig forgassuk, míg krémes állagú sorbet-t kapunk.
 
Azonnal fogyasztandó. Amennyiben mégsem fogyna el rögtön, tegyük mélyhűtőbe, majd fogyasztás előtt 5-10 perccel vegyük ki, hadd olvadjon fel kicsit.

Erdei gyümölcsös változat:

 

2013. július 11., csütörtök

Banánkenyér (paleo változat)

0megjegyzés


Itt a blogon szerepel egy glutén- és tojásmentes recept még a korábbi életünkből. A paleos (tej-, glutén-, és miegymás mentes) változatot is már nagyon régóta sütöm, viszont csak most vettem a fáradságot, hogy ennek a receptjét is megosszam.

Hozzávalók:

220 g darált mandula
3 tojás
3 nagyon érett banán
2 evőkanál méz
50 ml olíva olaj (szőlőmag olaj vagy makadámia olaj)
1 teáskanál szódabikarbóna
vanília


A banánokat villával összetörjük, majd az összes hozzávalót alaposan összekeverjük egy tálban.

Egy kenyérsütő formát sütőpapírral kibélelünk, a tésztát beleöntjük, majd hőlégkavarásos sütőben 150 fokon 60 percig sütjük. Mielőtt kivesszük ellenőrizzük, valóban átsült -e a közepe, és ha szükséges még egy kicsit toljuk vissza.

Reggelire, uzsonnára, vagy csak úgy.
 

Etetem a családom © 2010

Blogger Templates by Splashy Templates