2012. augusztus 15., szerda

Csokoládé torta liszt nélkül (Flourless Chocolate Cake)

2megjegyzés



Kávézókban gyakran látni mifelénk, majdnem olyan népszerű, mint a narancsos mandula torta. Nem csak lisztérzékenyeknek.

Hozzávalók:

2/3 bögre mandulaliszt
300 g csokoládé (a lehető legtöbb kakaótartalommal, legalább 70 %)
2/3 bögre vaj (kókuszolaj a tejmentesség érdekében)
egy kiskanál szódabikarbóna
4 tojás


Készen kapható mandulaliszt helyett használjunk nyugodtan darált mandulát.

A csokoládét alacsony hőfokon olvasszuk fel, a vajat ugyanúgy. Adjuk hozzá a mandulaliszthez, majd ezekhez jönnek a tojások és a szódabikarbóna.

Kizsírozott formába öntjük a masszát, ha ez esetleg nem megy, mert nem folyik, kanalazzuk bele. Simítsuk le a tetejét, majd előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig süssük. Az idő leteltével fogpiszkálóval ellenőrizzük, amennyiben szükséges, süssük még egy kicsit.

Rácson hűtsük ki, és tálalás előtt legalább 3 órán keresztül hagyjuk állni. A sütemény külseje keménynek fog tűnni, de ne ijedjünk meg, belül puha, ennek ilyennek kell lennie.

Én piros bogyós szósszal tálaltam, de lekvárral, vagy friss eperrel is el tudom képzelni.

A szószhoz felforraltam egy lábasban egy doboz (500 gramm) fagyasztott gyümölcsöt kevés vízzel, hozzákevertem 2 evőkanál mézet és egy fél citrom levét. Majd botmixerrel kicsit pépesítettem, de szándékosan nem végeztem tökéletes munkát, így szósz állagú lett, de gyümölcsdarabokkal.

Tejszínes-paradicsomos penne (Penne Pianissimo)

0megjegyzés


Nagy kedvencem, mióta felfedeztem magamnak a mandulatejet, és ezáltal az eredetileg tejszínes ételeket is megfőzhetem. A tejszíntől ugyanis erősen tartózkodunk, mivel számos családtagom nehezen viseli a következményeit.

Hozzávalók:

6-8 szelet bacon
1 hámozott paradicsom konzerv (nem kockázott, csak hámozott, de 4 szem friss paradicsom is tökéletes, ha éppen szezonja van)
olívaolaj
bazsalikom
só, bors
400 ml mandulatej

penne


Legelőször a tésztának teszünk fel vizet főni.

A baconszeleteket vékony csíkokra vágjuk, a paradicsomokat szabadítsuk meg a csumájától, majd kockázzuk fel. Amennyiben friss paradicsommal dolgozunk, akkor a magjait is kapargassuk ki, és utána kockázzuk.

Az olívaolajat egy serpenyőben felforrósítjuk, beledobjuk a bacont, kevergetve kb. 5 percig pirítjuk. Ezt követően hozzáadjuk a paradicsomot, sóval, borssal ízesítjük, kb. 2-3 percig forraljuk. Hozzáöntjük a mandulatejet, a bazsalikomot, majd forralunk rajta még egy utolsót.

A kifőtt, leszűrt tészta tetejére kanalazzuk, azonnal tálaljuk.
 

Etetem a családom © 2010

Blogger Templates by Splashy Templates