2012. december 7., péntek

Desszertgolyók

0megjegyzés
Avagy Mikuláscsomag saját kezűleg (paleo).


Az idén úgy döntöttem, hogy nem rontom tovább a gyerekeket, nem tömöm tele mindenféle gyári cukros-színezékes-adalékanyagos cuccal a csomagjukat, inkább feláldozok egy délelőttöt, és elkészítem a nyalánkságokat saját magam. Vásároltam Mikulást ábrázoló fémdobozt, amit persze gluténos sütivel megrakva árulnak, de ezeket Lajos bevitte a munkahelyére, nekünk megmaradt a doboz. A belevaló receptjeit pedig számos oldalról összevadászva végül a saját magunk ízlésére formáltam, így születtek meg a következők:
 
Hozzávalók:
 
Kókuszgolyó
150 gramm pirított mandula
30 gramm kókuszreszelék
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
1 evőkanál rumaroma
3 evőkanál fekete kávé (espresso-ból elég 2 is)
2 evőkanál méz
kókuszreszelék a forgatáshoz
 
Zserbógolyó
150 gramm aszalt sárgabarack
150 gramm dió
1 evőkanál baracklekvár
vanília
a bevonáshoz 100 gramm keserű csokoládé a lehető legnagyobb kakaótartalommal, min. 70 %
1 evőkanál kókuszolaj
 
Marcipán bonbon
100 gramm hántolt mandula
2 evőkanál frissen facsart narancslé
1 kiskanál vanília kivonat
1 evőkanál méz
a bevonáshoz csokoládé és kókuszolaj
 
Rumos körte
 
 
Kókuszgolyó:
A mandulát aprítóban megdaráljuk és összekeverjük a többi hozzávalóval, a hempergetésre szánt kókuszreszelék kivételével. Ha nem akar összeállni, adhatunk hozzá lekvárt, vagy frissen facsart narancslevet. Ha túl képlékeny lett, akkor kókuszreszelék hozzáadásával javíthatunk állagán. Golyócskákat formázunk a masszából, kókuszba forgatjuk és hűtőben tároljuk.
 
Zserbógolyó:
A barackot és a diót aprítóban összedaráljuk, majd egy tálban elkeverjük a többi  hozzávalóval, természetesen a bevonáshoz használt csokoládé és kókuszolaj kivételével. A barackos masszából golyókat formázunk. Nálunk iszonyat meleg van, tehát a bevonás előtt egy kicsit betettem a golyókat a hűtőbe, hogy könnyebb legyen dolgozni velük a későbbiekben. A csokoládét (az enyém 86 %-os kakaótartalmú volt, de 70 is elég) kockákra törjük, felolvasztjuk, majd hozzákeverjük a kókuszolajat. Itt árulnak kebab (saslik, rablóhús) felszúrására szolgáló bambuszpálcikát, ebből használtam egyet a következő művelethez. Beleszúrom a golyóba, amit belemártok a csokoládészószba, majd sütőpapírra helyezem úgy, hogy a pálcika valahova alulra-oldalra essen, majd kihúzom azt alulról. Célszerű a sütőpapír alá egy vágódeszkát helyezni, hogy amint kész vagyunk gyorsan hűtőszekrénybe tudjuk rakni művünket. Nálunk ugyanis kegyetlen meleg van, sosem szilárdulna meg a bevonat, csak lefolyna az egész. Egyébként hűtőben nem kell neki egy óra, és tökéletes állagú lesz, a papírról minden nyom nélkül eltávolítható a desszert.
 
Marcipán bonbon
A mandulát aprítógépben megdaráljuk, minél finomabb, annál jobb. Hozzáadjuk a narancslevet, vaníliát, mézet, alaposan összedolgozom. Golyókat formázunk a masszából, majd az alját egy lapos felületre nyomva kilapítjuk. Az előző produkcióból megmaradt csokoládészószba mártogattam őket félig, ezt lehet is kézzel végezni, nem szükséges pálcika. Szintén deszkára-sütőpapírra sorakoztatva, hűtőszekrénybe téve megvárjuk, míg megszilárdul a csoki, majd a tetejét is lecsurgatjuk egy villával, vagy pálcikával. Természetesen bármilyen más formát is ki lehet alakítani a marcipánból, sőt, bevonni sem szükséges.
 
A megmaradt csokoládé-bevonó hűtőbe téve eláll, újra felolvasztva bármikor felhasználható.
 
Az elkészült desszert apróságokat pici muffin papírkákba tettem, és a dobozba sorakoztattam őket.
 
 
 
 
 

Rakott karfiol paleo módra

0megjegyzés

Alig pár hónapja voltunk házasok, mikor egyszer rakott karfiolt készítettem vacsorára. Jól sikerült, mindkettőnknek ízlett, csak hát hatalmas mennyiség lett, ezért átvittem Maminak belőle, aki csak két sarokra lakott tőlünk. Másnap hallottam vissza Édesanyától: "Jó vót Valikám az a karfiol, amit a Gréta hozott, csak kár, hogy kimaradt belőle a rizs. De azért megettem, jó vót."
Így találtam én fel a paleo rakott karfiolt, csak nem tudtam róla. Azóta tejmentes is lett.

Idővel kidolgoztam egy még profibb (nekem finomabb) receptet, itt található.

Hozzávalók:
1 és egy fél közepes fej karfiol
700-800 gramm darált hús
zsír vagy olaj
1 vöröshagyma
pár gerezd fokhagyma
1 kanál sűrített paradicsom
só, bors
pirospaprika
50 gramm nyers, natúr kesudió
1 púpos evőkanál dijoni mustár
negyed citrom
1 tojás (tojáshelyettesítő porral kiváltható, ebben az esetben viszont nem paleo)

A kesudiót beleteszem a turmixgépbe, és felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Hagyom ázni addig, míg a többit előkészítem.
A karfiolt rózsáira szedem, megmosom, sós vízben felteszem főni.
A darált húsból pörköltöt készítek, tehát a kockára vágott vöröshagymát zsíron megdinsztelem, lehúzom a tűzről, hozzáadom a pirospaprikát és egy korty vizet. Elkeverem, majd belerakom a húst, amit fakanállal szétválasztgatok, ne ragadjon össze. Hagyom, hogy a pörzsanyagot összekapja (Édesanyától tanultam ezt a kifejezést), elkeverem benne a paradicsompürét, sózom, borsozom, majd lefedve párolom. Én a vége előtt 5 perccel adom hozzá az apróra vágott fokhagymát, hogy az íze  megmaradjon, de van aki az elején, a vöröshagymát követően. A darált húsos pörköltöt zsírjára sütöm, nincs szükség nagy mennyiségű zaftra, mert eláztatja az ételt majd.
A beáztatott kesudiót összeturmixolom, és nem szűröm le! Ez a legjobb az egészben, a magtejek esetében a szűrés elég maceráns tud lenni. Hozzáadom a tojást, a citrom levét, mustárt, sózom, borsozom, majd egy korty vizet, hogy jól össze tudjam dolgozni. Ezt követően egy elég sűrű, inkább tejföl-szerű szószt kapok, amit én tovább engedtem vízzel addig, míg önthető lett, hogy be tudjam vele vonni az étel tetejét.
Hőálló tálba rétegenként belerakom a nagyobb szeletekre vágott karfiolt, húsos szószt, karfiolt, szószt, majd végül karfiolt. Ráöntöm a kesutejfölt, egyenletesen bevonva a zöldségeket. 180 fokos sütőben addig sütöm, míg szép színt nem kap a teteje.

2012. november 11., vasárnap

Rozmaringos sertéssült

0megjegyzés

Régi vágyam, hogy nagy darab húsokat süssek egyben, ráadásul még finom is legyen. Múlt héten isteni citromos-rozmaringos sült csirkét sikerült alkotnom, de sajnos hamarabb megettük, mint hogy lefényképezzem, így recept nem lett belőle. Viszont pár napja gyönyörű sertéshús-darabot vadásztam a boltban. Továbbra sem tudom, hogy a disznó melyik része az, a magyar hentes terminológiának megfelelően, otthon igen ritkán vásároltam disznóhúst, nincs gyakorlatom a felismerésben. Itt pedig azt tüntetik fel, hogy milyen elkészítési módra alkalmas az adott konc, tehát jelen esetben sütésre (roast) kiválóan megfelel.

Hozzávalók:
1 kg sertéshús (az enyém egy 1200 grammos darab volt)
50 ml balzsamecet
100 ml olivaolaj
5-6 gerezd fokhagyma
bors

rozmaringág

A húst megmostam, lecsöpögtettem, mindkét oldalát beborsoztam, majd beleraktam egy jól zárható edénybe.

A balzsamecetet egy csészében összekevertem az olajjal és a nagyon apróra vágott fokhagymával, majd ezt a páclevet ráöntöttem a húsra. Megforgattam, hogy minden oldalát érje az olajos lé, nem baj, ha nem lepi el teljesen a húsdarabot. Zárjuk le az edényt, majd tegyük hűtőbe. Pár óra, egy délelőtt pácolódás elég, az enyém 3 napig ázott a lustaságomnak köszönhetően.

Sütőzacskóban süssük amennyiben lehetséges, szerintem fantasztikusan zamatos marad a hús, és nem szárad ki. Szóval mielőtt bezártam a zacskó száját, alapossan besóztam mindkét oldalát, majd tettem mellé két-három szál rozmaringot.

A sütőzacskó dobozán feltüntetett főzési időt tekintettem irányadónak, mivel a maghőmérőm elromlott. De úgy gondoltam, hogy ez nem foghat ki rajtam, nagyanyáink is tökéletesen boldogultak ilyen cifraságok nélkül is. Tehát 180 fokon sütve, pontosan 100 perc után ellenőriztem a húst, méghozzá úgy, hogy zacskón keresztül beleszúrtam egy kést. Ha a kés nyomán rózsaszín-véres lé buzog, akkor bizony még nincs kész a sült, viszont ha átlátszó, akkor tökéletes. Levágtam, levettem a műanyag borítást, a kisült levet pedig egy kislábosba öntöttem, majd a húst visszatoltam a sütőbe, grill üzemmódon további 10 percre. Ez az idő pont elég arra, hogy ropogós borítást kapjon a művünk. 
 
A sütőből kivéve, tálalás előtt hagyjuk legalább 15 percig állni, könnyebb lesz szeletelni.
 
A leöntött húslevet én összeturmixoltam a fokhagymadarabok miatt, mivel a gyerekek nem igazán szeretik felismerni, mi van az ételben, de nyilván ez a  művelet elhagyható.
 
Tálaláskor a húslével meglocsolgathatjuk a hússzeleteket.
 
Kívül ropogós-fűszeres, belül omlós-puha
 

2012. november 8., csütörtök

Citromos pite

0megjegyzés


Igazából nagyon büszke vagyok erre a receptemre, többször is elkészítettem, mire a végleges arányok kialakultak. A citrom íze tökéletesen harmonizál a mandulával, nem túl édes, inkább kicsit savanykás, nyári desszert. A probléma is ebből adódik, mivel nem túl édes, nagyon csúszik, és rövid idő alatt elfogy.
 
Hozzávalók:
 
Alaphoz:
200 g darált mandula
2 evőkanál méz
50 g kókuszolaj (vajjal helyettesíthető)
1 tojás
baracklekvár
 
Citromkrémhez:
1 és fél citrom kifacsart leve
3 evőkanál méz
1 evőkanál kókuszolaj (vajjal helyettesíthető)
3 evőkanál kukoricakeményítő
250 ml víz
3 tojás sárgája
 
Habhoz:
3 tojás fehérje
2 evőkanál méz
 
Eredetileg a tészáját omlós tésztából készítettem, de Emmával megszavaztuk, hogy nem illik hozzá, sokkal finomabb egy mandulás alappal. Tehát összekeverem a darált mandulát az összes többi hozzávalóval, a lekvárt kivéve. Egy sütőpapírral bélelt - vagy kizsírozott - tortaformába nyomkodom a masszát egyenletes vastagon. Előmelegített sütőben 175 fokon 25 percig sütöm, majd kihűtöm.
 
Ha kihűlt a lap, vékonyan megkenem baracklekvárral. Az általam használt lekvár nem tartalmaz répa- vagy nádcukrot, csak gyümölcs (fruktóz) felhasználásával készült. Magyarországon is kapható bármelyik nagyobb élelmiszer áruházban. Nem használok belőle számottevő mennyiséget, itt viszont muszáj, hogy valami leszigetelje a tésztát és ne szívja fel a krémet.
 
A krémhez egy lábosban felolvasztom a kókuszolajat, hozzáadom a kukoricakeményítőt, elkeverem. Leveszem a tűzről, hozzáöntöm a citromlevet, és elkeverem alaposan a mézzel. Felöntöm 1 pohár meleg vízzel, majd addig főzöm, míg teljesen besűrösödik. Egy habverővel állandóan kevergetve, lassan hozzáadom a tojássárgákat. A krémet ráöntöm a mandulás alapra.
 
A tojásfehérjéket kemény habbá verem, majd a mézet is hozzáadva újból keményedésig verem. Szépen, egyenletesen ráterítem a citromkémre, majd sütőben 175 fokon addig sütöm, míg a teteje középbarna nem lesz.
 
A kész tortát a formában hagyva megvárom, míg kihűl. Hidegen az igazi.
 
Éjszakai tortázás Emmával.
 
 
 
 
 

Színes saláta

0megjegyzés


Kimondottan a gyerekeimnek. Ugyanis sülve-főve nemigen hajlandóak megenni a zöldségeket, de nyersen e hármat igen: uborka, paradicsom, paprika. Ezért úgy gondoltam, hogy ebből alkotok nekik salátát, és akkor legyen három színű.

Hozzávalók:
uborka
paradicsom
sárga paprika

almabor ecet (citrom levével helyettesíthető)
víz

A zöldségeket alaposan megmosom. A paprika magházát eltávolítom, a paradicsom csumáját kivágom, majd az uborkát és a paprikát nagyon apró kockára vágom. A paradicsomot túl kicsire nem tudjuk aprítani, mert rögtön szétesik, de próbáljuk nyolcadolni, vagy még azt is felezni.
 
Egy nagy tálban összekeverem a kockákat, megsózom, majd öntetet locsolok rá, annyit, hogy ellepje. Az öntethez 3 evőkanál almabor ecetet keverjünk össze annyi vízzel, hogy ne legyen túl savanyú.
 
Tálalás előtt 5-10 percig hagyom állni.

Hagymás karfiol

0megjegyzés
 
 
Hozzávalók:
Egy kisebb fej karfiol fele
1 nagy fej hagyma
olivaolaj vagy zsír
 
A karfiolt rózsáira szedjük, alaposan megmossuk. A rózsákat aprítógépbe dobjuk, aprítjuk, de ne csináljunk belőle masszát, legyen morzsás.
 
Egy serpenyőben felmelegítjük a zsíradékot, és megpirítjuk rajta a kockára vágott vöröshagymát. A hagymás zsírra öntjük a karfiolt, és közepes lángon addig kavargatjuk, míg meg nem puhul. Igazából egyéni ízlés kérdése a főzési idő, szerintem nem baj, ha kicsit res, és nincs teljesen szétfőve.
 
A fenti képen fasírozottal és salátával tálalva.


Csirke Sztroganoff

0megjegyzés


A Sztroganoff ugye eredetileg marhahússal, még specifikusabban meghatározva: bélszínből készül. Nekünk most maradt a csirkés változat, mint gyorsan elkészíthető vacsora. Hogy mi kerül még bele, ez házonként változik, sőt, az eredeti recept sem biztos, hogy eredeti.

Hozzávalók:
30 g vaj
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
600-700 g csirkemellfilé
250 g gomba
3 evőkanál paradicsompüré
1 evőkanál mustár
300 ml mandulatej

A vaj felét egy serpenyőben felolvasztom, hozzáadom a nagyon apróra vágott hagymát. Mikor a hagyma puha, hozzáadom a finomra szelt fokhagymát, és az egészet még kb. egy percig pirítom, de vigyázzunk, nehogy a fokhagyma megbarnuljon. Ezt követően a hagymás keveréket öntsük ki egy külön tányérra, majd a vaj másik felét is olvasszuk fel a serpenyőben.
 
A csíkokra vágott csirkemellfilét magas hőfokon nagyon kis adagokban pirítgassuk meg, szép pirosas barnára, de ne pároljuk! Külön tányérra szedjük, majd amikor végeztünk a husikkal, jöhet a felszelelt, vagy negyedelt gomba. Szintén csak barnítsuk, de ne pároljuk, majd ezt követően a serpenyőbe rakjuk vissza a húst, a hagymás keveréket, és forgassuk át. Vegyük le tűzről, keverjük el benne a paradicsompürét, mustárt és a mandulatejet, sózzuk meg, majd alacson hőfokon pároljuk egy rövid ideig, kb. 5 percig.

Hagyományosan tésztával tálalandó, paleosoknak hagymás karfiolt ajánlok hozzá.

Tök serpenyőben

0megjegyzés
 
 
 
 
Mindig is tetszett egy pici, vidám-sárga színű tök a boltok polcain. Utánanéztem, squash a neve, és szerintem az általunk ismert patiszon nagyon közeli rokona lehet, ha nem ugyanaz, csak kisebb és sárgább változatban. Mindenesetre mióta kipróbáltuk, azóta rendszeresen fogyasztjuk, általában köretnek. Egy egyszerű, serpenyős változat következik cukkinivel párosítva.
 
Hozzávalók:
2 nagyobb squash
1 közepes, vagy 2 kisebb cukkini
olivaolaj
kaporlevél
 
 
 
Mindkét tökféleséget megmosom, felkockázom. Serpenyőben olajat melegítek, rádobom a zöldségeket, megsózom, majd nagy lángon pár percig pirítom. A végén aprított kaporlevéllel megszórom. Nálunk sajnos a szárított fajta az, ami könnyen és mindig elérhető, ennek is igen kellemes még az aromája.
 
Paradicsommal gazdagított változat, meleg saláta:

 
 

Tonhalkrém

0megjegyzés


Mátyást leszámítva a családban mindenki odavan a tonhalkrémért. Akár pirítósra kenve, akár mártogatósnak is remek.
 
Hozzávalók:
1 nagyobb doboz tonhalkonzerv (425g)
5 dkg vaj vagy pár kanál olivaolaj
fél citrom
kevés bors
 
A halról öntsük le a levet, bármiben ázott is. Öntsük aprítógépbe, dobjuk rá a vajat. Aki nem fogyaszthat tejterméket, az pár evőkanál megbízható minőségű olivaolajjal helyettesítse. Csavarjuk rá a fél citrom levét, borssal szórjuk meg, majd krém állagúvá dolgozzuk össze.
 
Akármennyire is finom, nem ajánlatos minden nap fogyasztani, én kicsit azért tartok a higany káros hatásaitól, ami gyakorlatilag mindenben megtalálható ami a tengerből származik. Más helyről meg folyton azt halljuk, milyen fontos a tengerből származó halak, miegyéb fogyasztása, egészségünk védelmében. Na most okosodja ki magát az ember!
 
Az mindenesetre igaz, hogy minél kevesebb időt töltött az említett élőlény a tengerben, annál kevesebb higany halmozódott fel a testében. Tehát a tengeri herkentyűk ilyen szempontból biztonságosak, illetve a kis testű halak, amiket viszonylag fiatal korukban halásznak ki. Tonhal esetén próbáljuk keresni a "skipjack tuna" elnevezésűt (amennyiben a dobozon fel van tüntetve), mivel ez a fajta rövid életciklusú, nagyon szapora, általában ezt tartalmazzák az olcsóbb tonhalkonzervek is.
 
Egy felnőtt ember heti 2-3 alkalommal nyugodt szívvel fogyaszthat tengeri állatot.

2012. október 4., csütörtök

Serpenyős mustáros csirke

0megjegyzés


Hozzávalók:
700-800 gramm csirkemellfilé (combfilé is tökéletes)
1 kkanál őrölt koriander
2 evőkanál mustár
2 gerezd fokhagyma
50 ml extra szűz olivaolaj
bors, só

A húst megmosom, a nem tetsző részeket levagdosom, majd úgymond rusztikusra darabolom, tehát nagyobb darabokra vágom.
 
A koriandert, mustárt, lereszelt fokhagymát az olivaolajjal egy csészében kikeverem, majd a húsokat szépen egyenletesen megkenegetem vele. Szépen egy tálba sorakoztatom őket, majd megszórom az őrölt borssal. Hagyhatom állni akár órákat is, de természetesen ha nincs időnk, azonnal süthetjük  őket.
 
Egy nagy serpenyőben olivaolajat vagy zsírt melegítek és beledobok pár csirkedarabot, gyorsan megpirítom a külsejüket. Nem érdemes egyszerre sok húsdarabot pakolni az edénybe, mert a forró serpenyő alját hirtelen lehűti a hús, ami levet ereszt, és ekkor már nem leszünk képesek pirítani, csak párolni. Szóval adagonként kérgesítem a csirkét, a kész darabokat egy külön tányérba kiszedve. Ha minddel végeztem, takarékra rakom a lángot, visszapakolom őket az edénybe, felöntöm 150-200 ml vízzel, ekkor sózom meg és hagyom párolódni. Körülbelül 10 perc alatt készre is fő.
 
Én pirított édesköménnyel tálaltam, a gyerekeknek pedig salátával, mivel ők az édesköményt nem szeretik.
 
Egy régebbi változatban a csirkemellet nem daraboltam fel, egyben hagytam, így is finomra sikeredett. Spenótos édesköménnyel:
 
 









2012. október 2., kedd

Húsgombócok gombaszószban cukkini metélttel

0megjegyzés


  
Tulajdonképpen megint csak egy tésztaétellel gazdagodnánk, ha a köret tészta lenne. A cukkinimetélttel azonban paleo fogás.
 
Hozzávalók:
500 g darált sertés hús
1 kisebb szál sárgarépa
2 dundi gerezd fokhagyma
1 nagyobb fej vöröshagyma
petrezselyem
pirospaprika
só,bors
 
olaj vagy zsír a sütéshez
 
500 g csiperke gomba

2 evőkanál mustár
100 ml mandulatej (kókusztej)
 
3 kisebb cukkini
kaporlevél
 
Aprítógépbe dobom a meghámozott sárgarépát, fél fej vöröshagymát, a két gerezd fokhagymát és petrezselyemlevelet. Aprítás után összekeverem a zöldségeket a hússal, fűszerezem a sóval, borssal, és én még a színe miatt egy csipetnyi fűszerpaprikát is szórok rá, de persze ez egyéni ízlés és szokás kérdése. Bevallom, tojást is szándékoztam bele rakni, de teljesen elfelejtettem, és csak este, félálomban jutott eszembe. Ebből is látszik, hogy egyáltalán nem hiányzott hozzá, észre se lehetett venni a hiányát.
 
A húsos masszából apró, diónál is kisebb gombóckákat formázok, és sekély olajban kisütöm őket.
 
A gombát alaposan megmosom, negyedelem, a maradék fél fej vöröshagymát apróra vágom. Olajon (zsíron) megdinsztelem a hagymát, majd rádobom a gombát, átforgatom. Ezután nagyon kevés vizet öntök rá, majd szintén egy leheletnyi pirospaprikát, sózom, hozzáadom a növényi tejet és fedő alatt rövid idő alatt puhára párolom. Amikor puha, kiveszem a gomba felét, majd az edényben maradt ragut turmixgéppel nagyon simára keverem. Ezután fogjuk látni, hogy mennyire lett sűrű a szószunk, és ha szükséges, akkor vízzel higíthatjuk még, esetleg kevés vörösborral. Visszarakom a tűzre, hozzáadom a mustárt, simára keverem, majd ha elég ízesnek és megfelelően fűszeresnek ítéljük, akkor a gombadarabokat is. Összerottyantom, és kész is van.
 
A körethez a cukkiniket meghámozom, majd hosszában harmadolom őket. Ezt követően a zöldséghámozóval tovább farigcsálom, így kapok metélt alakú darabokat. Serpenyőben, nagyon kevés olivaolajra dobom, sózom, esetleg borsozni is lehet. Mikor elég puha, kaporral szórom meg és még utoljára átforgatom.
 
 
 
 
 
 
 

2012. augusztus 15., szerda

Csokoládé torta liszt nélkül (Flourless Chocolate Cake)

2megjegyzés



Kávézókban gyakran látni mifelénk, majdnem olyan népszerű, mint a narancsos mandula torta. Nem csak lisztérzékenyeknek.

Hozzávalók:

2/3 bögre mandulaliszt
300 g csokoládé (a lehető legtöbb kakaótartalommal, legalább 70 %)
2/3 bögre vaj (kókuszolaj a tejmentesség érdekében)
egy kiskanál szódabikarbóna
4 tojás


Készen kapható mandulaliszt helyett használjunk nyugodtan darált mandulát.

A csokoládét alacsony hőfokon olvasszuk fel, a vajat ugyanúgy. Adjuk hozzá a mandulaliszthez, majd ezekhez jönnek a tojások és a szódabikarbóna.

Kizsírozott formába öntjük a masszát, ha ez esetleg nem megy, mert nem folyik, kanalazzuk bele. Simítsuk le a tetejét, majd előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig süssük. Az idő leteltével fogpiszkálóval ellenőrizzük, amennyiben szükséges, süssük még egy kicsit.

Rácson hűtsük ki, és tálalás előtt legalább 3 órán keresztül hagyjuk állni. A sütemény külseje keménynek fog tűnni, de ne ijedjünk meg, belül puha, ennek ilyennek kell lennie.

Én piros bogyós szósszal tálaltam, de lekvárral, vagy friss eperrel is el tudom képzelni.

A szószhoz felforraltam egy lábasban egy doboz (500 gramm) fagyasztott gyümölcsöt kevés vízzel, hozzákevertem 2 evőkanál mézet és egy fél citrom levét. Majd botmixerrel kicsit pépesítettem, de szándékosan nem végeztem tökéletes munkát, így szósz állagú lett, de gyümölcsdarabokkal.

Tejszínes-paradicsomos penne (Penne Pianissimo)

0megjegyzés


Nagy kedvencem, mióta felfedeztem magamnak a mandulatejet, és ezáltal az eredetileg tejszínes ételeket is megfőzhetem. A tejszíntől ugyanis erősen tartózkodunk, mivel számos családtagom nehezen viseli a következményeit.

Hozzávalók:

6-8 szelet bacon
1 hámozott paradicsom konzerv (nem kockázott, csak hámozott, de 4 szem friss paradicsom is tökéletes, ha éppen szezonja van)
olívaolaj
bazsalikom
só, bors
400 ml mandulatej

penne


Legelőször a tésztának teszünk fel vizet főni.

A baconszeleteket vékony csíkokra vágjuk, a paradicsomokat szabadítsuk meg a csumájától, majd kockázzuk fel. Amennyiben friss paradicsommal dolgozunk, akkor a magjait is kapargassuk ki, és utána kockázzuk.

Az olívaolajat egy serpenyőben felforrósítjuk, beledobjuk a bacont, kevergetve kb. 5 percig pirítjuk. Ezt követően hozzáadjuk a paradicsomot, sóval, borssal ízesítjük, kb. 2-3 percig forraljuk. Hozzáöntjük a mandulatejet, a bazsalikomot, majd forralunk rajta még egy utolsót.

A kifőtt, leszűrt tészta tetejére kanalazzuk, azonnal tálaljuk.

2012. július 23., hétfő

Fokhagymás spenót

0megjegyzés


Eme köret elkészítésének leggyilkosabb része a spenótlevelek megtisztítása, vagyis amikor egyenként lemossuk a finom homokszemcséket róluk. Aztán seperc készen is vagyunk. Lehet bébispenótot is használni, ennek előnye, hogy konyhakészen becsomagolva árulják a salátás részen, tehát az unalmas részt megspórolhatjuk.


Hozzávalók:

egy csokor spenót
fokhagyma
bors
oliva olaj


A megtisztított spenótleveleket rádobjuk a forró olajra, fűszerezzük, miközben kevergetjük. Ekkor adjuk hozzá a felszeletelt, vagy átnyomott fokhagymát is. A levelek nagyon hamar összeesnek, és attól függően mennyire zsenge a növény, hamar el is készül a fogás.


Lazac mellé kitűnő.

Köretek

0megjegyzés
Kattints ide!

Grillezett padlizsán

0megjegyzés




A padlizsánt meghámozzuk, kockára, hasábra, vagy csíkokra vágjuk. Kevés olivaolajjal és zöldfűszerekkel (majoranna, vagy oregánó, bazsalikom) megszórjuk, összekeverjük. Ezt követően a grillsütő platniján, vagy egy serpenyőben kevergetve, magas lángon megsütjük. A sütés elején adjunk hozzá sót, esetleg borsot, fokhagymát is.

Nagyszerűen illik a paradicsomos, szószos ételekhez, például a bolognai szósz remek kiegészítője spagetti nélkül.

Mandulatej

0megjegyzés


Elsősorban sütemények krémjébe használom, vagy nagyon jó tejszínes mártásokba tejszín helyett. A kókusztejtől eltérően semleges az íze, sűrűségét, állagát tekitve pedig a bolti tehéntejhez nagyon hasonló. Mégsem az. Lehet készen is venni, az már különböző adalékanyagokkal, növényi olajjal feljavított változat, tehát mégsem ajánlanám.


Hozzávalók:

4 marék hántolatlan mandula
500 ml hideg víz


A mandulát és a vizet turmixgépben alaposan összedolgozom. Ha van időnk, várjunk legalább 10 percet, de ha sietünk azonnal leszűrhetjük, majd alaposan nyomkodjuk ki a masszát.

Ahogy a képen is látszik, a mandula héja miatt nem lesz hófehér a tej színe, de az ízét és a további felhasználás eredményét ez nem befolyásolja hátrányosan. Amennyiben mégis ki szeretnénk próbálni a csupasz fehér változatot, akkor a mandulát először dobjuk forrásban lévő vízbe, 2-3 percig tartsuk benne, majd szűrjük le. Ezt követően a szemek egyik végét összenyomva simán kiugrik a héjából, s folytathatjuk a műveletet a turmixolással.

A visszamaradt mandulamasszát felhasználhatjuk sütemények tésztájába, fasírtba, töltelékbe, akár napok múlva is, csak tartsuk hűtőben jól zárható edényben.

2012. június 22., péntek

Almás pite gyorsan

0megjegyzés


Hagyományos értelemben véve nem pite, de almás és gyors. Egy vasárnap délutáni kávé mellé éppen megfelelő kísérő.


Hozzávalók:

300 g mandulaliszt
4 tojás
egy kiskanál szódabikarbóna
40 g vaj (tejérzékenyeknek kókuszolaj)
80 g méz
vanília (kivonat vagy paszta)
fahéj
2 alma (megpucolva, felszeletelve)

Mandulalisztet én saját magam darálok az aprítógépemmel, majd ezt átforgatom a kávédarálón is, biztos ami biztos, liszt állagú legyen. Így a gyerek sem veszi észre, hogy mit is eszik, ugyanis Mátyás kifejtette, hogy a mandulát soha meg nem enné, semmi szín alatt, miközben a második szelet sütit nyomta be.

Szóval a mandulalisztet, tojást, szódabikarbónát, olvasztott vajat, mézet, fahéjat és vaníliát alaposan összekeverem habverővel. Majd sütőpapírt rakok egy 23 cm átmérőjű tortaforma aljára, és szépen körkörösen belerakom az almaszeleteket. Nem baj, ha lapjával férnek be, vagy esetleg egymás hegyén-hátán.

Erre ráöntöm a tészta masszáját. Ha kis méretű tojásokat használok, akkor előfordulhat, hogy túl kemény tésztát kapunk, amit teljességgel lehetetlen önteni. No, ilyenkor tegyünk bele még egy tojást, és így öntsük az almás rétegre.

Toljuk a 170 fokra előmelegített sütőbe, és 15 percig süssük. Ne ijedjünk meg, ha a méz miatt esetleg hamar megbarnul, tűpróbával ellenőrizzük, elkészült -e.

A formából én kiborítottam, így az almás réteg felülre került.

Piros bogyós smoothie

0megjegyzés


Ez lesz abból, mikor a gyerek a tévében vagy újságban lát valamit, amit azonnal meg is akar enni. A smoothie-nak ezer változata létezik, a lényeg, minél több féle gyümölcsöt rakjunk össze egy pohárba.

Hozzávalók:

piros bogyós gyümölcsök (nálam fagyasztott változat)
1 banán
1 citrom kifacsart leve
1 kanál méz
270 ml kókusztej (ennyi fér nálunk egy dobozba)

Turmixgépbe dobáljuk a hozzávalókat, és jól összedolgozzuk őket. Ennyi. Szerintem méz nélkül is elég édes a banán miatt, de a gyerekeknek ez sose elég, tehát raktam bele azt is.

Joghurtevősöknek - amik mi nem vagyunk - kitűnő helyettesítő. Természetesen bármilyen más - akár friss, akár fagyasztott - gyümölccsel elkészíthető.


Én alapvetően a gyümölcslé alapú változatot szeretem, ami még egyszerűbb, mint a fenti:


Hozzávalók:

piros bogyós gyümölcsök
narancslé

Összeturmixoljuk a hozzávalókat, ha a gyümölcsök fagyasztottak voltak, akkor jégkockát sem igényel az italunk. Nyári melegben kitűnő uzsonna.

 

Etetem a családom © 2010

Blogger Templates by Splashy Templates