Én még soha nem izgultam ennyire egyetlen egy étel elkészítése előtt sem, mint ezúttal. Lelkileg rendesen rákészültem, évtizedekig érleltem magamban az elhatározást, de most muszáj volt, mert Édesanya messze van. Aztán csak sikerült, nem is olyan nehéz, nem is olyan macerás, mint azt képzeltem. Képregény következik.
Hozzávalók:
1 közepes fej káposzta
70 dkg darált hús (fő szabály szerint sertés)
35 dkg rizs
5 gerezd fokhagyma
2 evőkanál zsír
1 fej vöröshagyma
1 sűrített paradicsomkonzerv (nagyobb)
pirospaprika
só, bors
A káposztának kivágjuk a torzsáját, amit megeszünk, ha nem túl fás, úgyis messze még a vacsora. Tehát a káposztát nagy fazék sós vízben feltesszük főni, majd mikor zubog a víz, szépen levelenként lebontogatjuk. Nem tudom, mi ennek az eljárásnak a neve, nézzétek el nekem.
Nekem nem sikerült darált sertéshúst szereznem, tehát megdaráltam a húst, míg a káposztára vártam, és összeállítottam a tölteléket. A húst, szűrőben megmosott rizset, sót, borsot, reszelt fokhagymát összegyúrom a zsíron üvegesre pirított, nagyon apróra vágott vöröshagymával, amihez hozzákeverjük a piros paprikát is, de szigorúan csak akkor, ha már levettük a tűzről. Én személy szerint olivaolajon pirítottam a hagymát, mert úgy gondoltam, hogy a hús természeténél fogva elég zsíros, de mint később ki fog derülni, tévedtem.
Mikor az első káposztalevelet a tenyerembe simítottam, hirtelen pánikroham fogott el, hát mi a túrót csináljak én most ezzel? Fel akartam hívni Édesanyát, hogy most azonnal mutassa meg szkájpon, hogy a fenébe tekergessem ezt a levelet itt. Aztán úgy döntöttem, hogy mégsem teszem ezt, mert náluk éppen az éjszaka közepe van, és egyébként sem adhatom fel. Mindezekből látszik, hogy a töltés folyamatának elmagyarázását illetően talán mégsem én vagyok a leghozzáértőbb forrás. Az biztos, hogy kivágjuk a levél vastag erét, aztán ezt követően háromszög, illetve ahhoz hasonló alakú darabokra vágjuk. Mérettől függően 2-5 részre is tudunk vágni egy káposztalevelet. Belehelyezünk egy kevés húsos masszát, majd tölcsér alakúra tekergetjük.
Valahogy így kell kinéznie. Aztán Édesanya majd úgyis megmondja, hogy tényleg nagyon szép, és ügyes is vagyok, csak éppen nem így kell csinálni kislányom. Hahó, várom a megjegyzést a bejegyzés végén!
A legelső.
Sosem felejtem el, mikor Édesanya és Kereszt töltötték a káposztát a Sátoron a nyáriban. Valamelyikőjük, általában Kereszt, bekeverte a húst, majd megkóstolta. Nyersen. Aztán Valika, kóstold már meg Te is! Édesanya szintén megnyalta, majd megmondta, hogy még egy kis bors, vagy só, miegymás. Ekkor megfogadtam, hogy ha nagy leszek, sohasem fogom megkóstolni nyersen a húst a kemény rizzsel, pfúj.
Anyukám a lelkemre kötötte, hogy ha készen vagyunk kettővel-hárommal, akkor csinálni kell ám egy próbafőzést. Rájöttem én, hogy nyers disznóhúst manapság már nem kóstolgatunk (mellesleg csirke-, vagy pulykahúst sem), tehát mielőtt betöltjük az egészet, megkóstoljuk főve. Meg is csináltam, persze, hogy sótlan volt, és ekkor került bele a zsír is, plusz egy kis fokhagyma, de a fenti hozzávalók már a javított változat szerint lettek lejegyezve.
És ennyi lett belőle. A végére egészen belelendültem. Ja, és el kell mondanom, hogy 48, mert Anyukám szerint nem árt meg is számolni. Hogyhogy minek? Hát hogy tudjuk, hogy mennyi van.
A fazik aljára felcsíkoztam a megmaradt káposztaleveleket, majd szépen egymás mellé raktam a káposztákat, a sort szintén lehet csíkokkal zárni.
Egy nagyobb sűrített paradicsomkonzervet felengedünk vízzel, és ráöntjük, éppen el kell lepnie a káposztákat.
Nagyon kis lángon, szépen lassan pároljuk, minél lassabb, annál jobb. Igazán csak kóstolással lehet meggyőződni megfelelőségéről (nem is olyan rossz dolog ez a töltögetés-főzőcskézés).
Az egész családnak nagyon ízlett, Emma szerint pont olyan, mint a Mamáé. Szerintem nem, de legközelebb talán.
